foto1
foto1
foto1
foto1
foto1
Üdvözlöm honlapomon! Célunk, hogy ezen portál hasznos információforrás legyen az otthoni zenehallgatók számára a hifi, zene, zenehallgatás témakörében. Ennek megfelelően a főmenü segítségével kereshet írásaink közül, melyek remélem elnyerik tetszését. Amennyiben nem talál információt az Ön által preferált termékről, szívesen látjuk fórumunkon is!Bővebben...

Audioland

Hírek, információk a hifi világából, zenekultúra

Szavazás

Ha show...

Mindig kimegyek, érdekel a hifi - 25.6%
Csomó ismerőssel össze lehet futni, megyek - 1.2%
Még nem tudom - 39%
Ez sem a régi, már nem megyek - 13.4%
Sosem mentem, most sem fogok - 20.7%

Összes szavazat: 82
Ez a szavazás már befejeződött : 04 nov. 2016 - 18:53

Audioland a Facebookon

Az Opera kezdetei

Szerkesztette: Romhányi László

Az opera létrejöttének előzményei a pásztorjátékok, vásári komédiák. A szenvedélyes egyéni érzelmek kifejezésére a hangszerrel kísért szólóének, a szólómadrigál látszott a legmegfelelőbbnek. Ezt a görög drámák hangszerrel kísért szólóénekéről nevezték el monodiának, azaz énekbeszédnek. Firenzében létrejött egy zenei társaság "Camerata" néven, amely elsőként vezette be az akkordokkal kísért szólóének gyakorlatát, s meghirdette vezérgondolatát: a zenének mindenkor a
szöveget kell szolgálnia. Zeneszerzői arra törekedtek, hogy dallamaik megközelítsék az élő beszéd kifejező erejét. A zeneszerzők műveiket már nem csupán kisebb körök, társaságok, rezidenciák (egyház, királyi, hercegi udvarok) számára írták, hanem a nagyközönség elé szánták a műveiket.

1637-ben Velencében megnyílt az első belépődíjas operaház, s 1662-ben Londonban már nyilvános hangversenyeket rendeztek.

operaMindezek a próbálkozások segítették egy új műfajnak az operának a megszületését. Az opera egy adott dráma megzenésítése, melyben a szólóének, kórus, zenekari együttes és tánc egységes kompozícióba olvad össze. Szövegkönyvét idegen szóval librettónak nevezzük. A műfaj kialakulása idején a szerzők a zenedráma (dramma per musica) elnevezést használták, s a szövegkönyvek témáját főként a mitológia tárgyköréből válogatták. (Mitológia: egy nép történetéhez kapcsolódó
mítoszok -istenekről, isteni származású hősökről szóló történetek- összessége).

Az opera, témája szerint lehet: opera seria (komoly opera), mely bonyolult lelki vívódásokról, hősökről, társadalmi problémákról szól, valamint opera buffa (vígopera). Ez utóbbinak szerkezete megegyezik a komoly operáéval, témája azonban könnyed, szórakoztató.

Az operában a történetet énekelve adják elő. Ez kétféleképpen lehetséges: az egyik az eseményt operatovábblendítő, a beszéd lejtését követő énekbeszéd, idegen szóval recitativo (e: recsitatívó), amelyet csembaló vagy orgona akkordjai kísérnek. Az ilyen éneklési móddal a szereplők rövid idő alatt sokat mondhatnak el a történetből. Az éneklés másik formája a hangszerrel kísért szólóének, az ária, mely rendszerint érzelmes, lírai tartalmú. Ebben nem is annyira a történet, inkább a szép ének, az érzelmekre, szívre ható dallamosság a fontos.

Az operában azonos időben egyszerre többen is énekelhetnek. Az együtt éneklők számától függően beszélhetünk duettről, tercettről, kvartettről, és kvintettről, attól függően, hogy ketten, hárman,
négyen vagy öten énekelnek egyszerre. Ha egy prózai műben négyen-öten egyszerre beszélnének, abból zűrzavar támadna. Csodálatos módon az operában ez nem zavaró körülmény, mert a zenében éppen a többszólamúság teremt harmonikus egységet.

Az ókori drámában a kórusnak rendkívül fontos szerepe volt. Dicsért, elmarasztalt, lelkesített, tanácsolt, vigasztalt, egyszóval mindvégig kapcsolatban állt a szereplőkkel. Ezt a hagyományt a kórus az operában is megtartotta.

Az operazenekar általában szimfonikus összetételű, de a legkülönfélébb hangszerek is helyet kaphattak benne, például Erkel elsőként szerepeltette együttesében a cimbalmot, s ezzel indult el ennek a népi hangszernek a komolyzenei térhódítása. A zenekar szerepe a kezdéstől a zárásig, azaz a nyitánytól a fináléig tart. A nyitány hangulatteremtő bevezető zene, a finálé az egyes felvonások látványos, színes zárójelenete.

Az operaszínpadon a változatosságot és a látványosságot fokozzák a kóruson kívül a balett- és a különböző táncjelenetek.


A barokk opera kimagasló mesterei

1. Claudio Monteverdi (1567-1643)

Az operairodalom első legnagyobb mestere, a barokk opera műfajának megteremtője. Mivel a két stíluskorszak, a reneszánsz és a barokk határán élt és alkotott, a késői madrigálnak is biztos kezű mestere volt.

Olasz származású zeneszerző, Cremonában született. Zenei tanulmányai után 23 éves korában a mantuai Gonzaga ház udvarához szegődött. Gazdája Vincenzo herceg kedvelte, megbecsülte, s mint udvari muzsikusát magyarországi útjára is magával vitte (1595-96). Közben sorra jelentek meg művei, tekintélye is nőtt a zenei világban.

1607 farsangjára írta első operáját, az Orfeot.

A zene hatalmának szimbóluma, a görög mítosz varázserejű lantosa Orfeusz, aki énekével még a fákat is megmozdította, a vadállatokat megszelídítette. Érdekes, véletlen egybeesés a  zenetörténetben, hogy az első opera, amellyel útnak indult, a még ma is virágzó zenei műfaj,
éppen a muzsika erejét és hallhatatlanságát szimbolizáló Orfeusz történetéről szól. Ez az ősi mítosz azonban nem csak a zenének, de az irodalomnak és más művészeteknek is kedvelt témája lett.

Az Orfeo szövegkönyvét Alessandro Striggio írta. Orfeo személyes sorsán keresztül a szerző az monteverdiembert állítja elénk: öröm, küzdelem, kételkedés. Ebben az operában korának minden zenei vívmányát felhasználta. Merészen alkalmazta a disszonanciákat, váratlan modulációkat. (Bizonyos hangok összecsengése kellemes együtthangzást, konszonanciát jelent. Másfajta csoportosítás disszonanciát, széteső, nyugtalanító hangzást eredményez. Ezek a zenében mindig kiegészítik,
váltják egymást. A barokk gyakran él ezzel a lehetőséggel.) az operában fontos szerepet kap a kórus, melynek feladata a dráma különböző helyzeteinek aláfestése. A műben felhangzó recitativók
dallamosak, fülbemászóak. Fontosnak tartja a hangszerek játékát, számít ezek kifejező erejére is. Hatalmas, sokszínű zenekart alkalmaz: fa-, rézfúvósok, különféle vonós hangszerek, 2 csembaló, 2 basszuslant, 3 orgona. Kisebb önálló hangszeres tételeket, ún. ritornellokat (közjáték) is beiktatott műveibe. 1608-ban, egy évvel Vincezo herceg halála után megvált mantuai állásától, Velencébe költözött, ahol a Szent Márk templom karnagyaként működött egészen haláláig 1643-ig.

A velencei évek alatt sorra születtek nagyobb alkotásai. 1637-ben Velencében megnyílt Európa első operaháza, a San Cassiano, mely számára rövid idő alatt négy operát írt. 1642-ben, halála előtt egy évvel készült el a Poppea megkoronázása c. operája. A 75 éves mester ebben egész életművének betetőzését adja. Nem mitológiai témát választ, hanem történelmi alakokra építi az opera cselekményét, mégpedig olyan reális alakokra, akik éppen az akkori Velencében is
élhetnének. Egy egész világ közelgő összeomlásának képe ez az opera. (Az antik Róma lehet a reneszánsz Velence.) Ugyanakkor a szerelem örök hatalmát hirdeti. Az egész operának csak egyetlen pozitív hőse van, és ez a szerelem maga. S bár a szereplők nem kifejezetten pozitív
figurák, mégis mindegyikük rendelkezik nemes vonásokkal is.

Nero és Poppea: a szerelem emeli őket magasra

Octavia: tragikus búcsúpillanata együttérzést sugall

Seneca: nemesíti a bátran vállalt halált

Arnalta: hétköznapi filozófiáján derülünk, de el is kell rajta gondolkodnunk.

Ez a teljesség a lényege Monteverdi operájának. Az életet szépítés nélkül, jó és rossz oldalával együtt ábrázolja, a szereplők egymással ellentétes vonásait -jó és rossz- bemutatja.

A partitúra 3 fontos érdekessége:

   - Nero szerepét kasztrált énekes énekelte (a kasztrált sztárok kultusza ebben az időben kezdett nagy divattá válni), vagyis szoprán a császár szólama. Bár ez egy kissé elrugaszkodik a realitástól, mégis Nero egyéniségéhez jól illik az olykor hisztérikus, magas hang, s még inkább jól érzékelteti a szerelmespár együvé tartozását, s hangjaik szintbeli összefonódását, pl. az opera záró kettősében.
   - Arnalta, az öregasszony szólama tenor, ez abban az időben divat volt, hogy a komikus öregasszonyszerepeket férfi tenorista játszotta.Otho szólama alt, ehhez nem volt szükség kasztrált énekesre.

Az énekszólamok komoly buktatója a díszítés. Az akkori énekművészet rendkívül sok fajtáját ismerte, de ezeket nem volt szokás lejegyezni. Az énekes feladata volt improvizálni a megfelelő pillanatban a megfelelő dallamdíszt. Recitativói dallamosak, dallamai az emberi beszéd lejtéséhez alkalmazkodnak. Finom érzékkel állít a szárazabb énekbeszéd mellé ariózis (áriaszerű) részeket. Talán a legszebb a záró jelenetben hangzik el Nero ajkáról, közvetlenül a koronázás előtt.

2. Henry Purcell (1659-1695)

Az opera műfaja Itálián kívül is tért hódított, elsőként Angliában és Franciaországban.

purcellHenry Purcell az angol opera nagy mestere 1659-ben született. Gyermekkorában a királyi kórusban énekelt, zeneszerzést és hangszerjátékot tanult. Mutálása idején kottamásoló és orgonahangoló
volt a Westminsteri apátságban. Később ugyanitt orgonistaként működött. 1663-ban kinevezték királyi udvari zeneszerzőnek. 1695-ben fiatalon halt meg, 36 éves korában. Írt egyházi műveket,
kamaraműveket, de művészetének központjában színpadi művei állnak.

Fő műve a Dido és Aeneas c. operája, mely 1689-ben készült, egy leányiskola számára. Mivel nem hivatásos muzsikusok adták elő, zenekara szerény összeállítású. Az áriák - tekintettel az előadókra
- kerülik a technikai nehézségeket. Az egyes számok rövidek, a cselekmény gördülékeny.

Még két jelentős operája az Arthur király, és a Tündérkirálynő. Ez utóbbi a Szentiván éji álom zenés feldolgozása. Az eredeti shakespearei darabot jelentősen megrövidítve játszották.

Purcell nagy operai kezdeményezésének a továbbiakban nem akadt folytatója, sőt, az egész angol zene hanyatlásnak indult, s egészen századunkig, Delius, Walton és Britten fellépéséig alig találunk
kiemelkedő zeneszerzőket.

3. Jean Baptiste Lully (1632-1687)

A francia opera nagy mestere 1632-ben született Olaszországban, Firenzében. Gitározni tanult, s Lully14 éves korában egy francia lovag apródja lett, aki magával vitte Párizsba. Itt Montpensier hercegnő házába került, ahol zeneapródként szorgalmasan tanulta a zenét. Gúnyverse miatt a hercegnő elbocsátotta, de XIV. Lajos felfigyelt tehetségére, és szolgálatába vette. Először csak zenekari tag, később zenekarvezetője lett a 24 tagú hegedűsökből álló együttesnek. Az udvarnál fényes karriert futott be, 1653-ban elnyerte az udvari zeneszerzői címet, 1672-ben pedig már ő minden zene főfelügyelője, engedélye nélkül nem lehetett operát bemutatni Franciaországban.
Fontos szerepet játszott a klasszikus balett műfajának megszületésében. A királyi udvar táncmestereivel közösen a balett-táncot a színpadi cselekmény szerves részéve tették.

Haláláig közel 20 operát írt. Ezek közül legjelentősebbek: Theseus, Roland, Armida.

1687-ben egy szerencsétlen baleset okozta halálát. A XIV. Lajos király felgyógyulására írt Te Deumot adták elő. Vezénylés közben a taktust ütve véletlenül a lába nagyujjára ejtette a vezénylő botot. Megsebezte lábát, s vérmérgezést kapott.

Fenti cikk forrása is a korábban már kiválóan bevált érettségi segédlet, Dr. Bánhidi Lászlóné tollából, címe: Klasszikusok mindenkinek. Következő cikkünk témája a bécsi klasszikusok világába
vezet el minket.


Copyright © 2021 Audioland. Minden jog fenntartva.