foto1
foto1
foto1
foto1
foto1
Üdvözlöm honlapomon! Célunk, hogy ezen portál hasznos információforrás legyen az otthoni zenehallgatók számára a hifi, zene, zenehallgatás témakörében. Ennek megfelelően a főmenü segítségével kereshet írásaink közül, melyek remélem elnyerik tetszését. Amennyiben nem talál információt az Ön által preferált termékről, szívesen látjuk fórumunkon is!Bővebben...

Audioland

Hírek, információk a hifi világából, zenekultúra

Szavazás

Ha show...

Mindig kimegyek, érdekel a hifi - 25.6%
Csomó ismerőssel össze lehet futni, megyek - 1.2%
Még nem tudom - 39%
Ez sem a régi, már nem megyek - 13.4%
Sosem mentem, most sem fogok - 20.7%

Összes szavazat: 82
Ez a szavazás már befejeződött : 04 nov. 2016 - 18:53

Audioland a Facebookon

Triangle Titus EX

Előzmény: pár hónapja egy barátom megkért, hogy ajánljak neki a cirka 12-14nm-es szobájába valamilyen kisméretű monitort, kb. 100 és 200ezer között. Erről az árkategóriáról azt gondoltam Titus(többek között az „Egy (majdnem) teszt története 3 kompakt doboz kapcsán” című cikk tapasztalatai alapján), hogy nem rejt elég komoly kvalitású dobozkákat, továbbá ez a szobaméret olyan mértékben meghatározó, hogy kénytelen voltam kivinni hozzá többféle hangfalat. Azok közül, amiket alapvetően jónak gondoltam, vagy az adott márkájú termékeket általában kiemelkedőnek tatom. E „háziteszt” keretein belül bukkantam rá a Triangle Titus legújabb változatára, az EX-re, ami olyannyira meggyőzően muzsikált ezen körülmények között, de nagy meglepetésemre a saját rendszeremen is, hogy azt gondoltuk, mindenképpen tudósítanunk kell róla. Mishow, aki hasonló feltételek mellett keresgél magának hangfalat, örömmel vállalta a tesztelést és a cikk megírását. Ebből aztán egy igen tanulságos kis történet kerekedett, amiből kiderül, hogy nem eszik olyan forrón a kását, hogy a hifiben semmi sem fekete, vagy fehér, és hogy a zenehallgatáshoz nem árt a lelki béke sem. (Bakai Gábor)

Triangle, a Minőség Háromszöge
Avagy: Te is fiam, Titus?

írta: Kobela Mihály

Ezt a tesztet nagy izgalommal vártam, több okból is. 
Egyrészt dolgozott bennem a nosztalgia.
Anno, amikor piacgazdaság megnyíltával végre itthon is lehetett elérhető áron, és már-már valódi választékban hifi készülékeket vásárolni, az első „rendes” hangdobozom épp egy Triangle Comet-E volt. Mondhatnám úgy is, a korábbi Orion-Videoton-Tesla háromszög után ez a „Háromszög” egy teljesen új hangi világot nyitott meg. Annyival másabb volt az előtte elérhető KGST modellekhez képest, hogy  –  hifi kórsággal amúgy nem fertőzött – barátaim (amikor nálam jártak és amikor én az új szerzeménnyel természetesen eldicsekedtem nekik) el sem akarták hinni, hogy az a rengeteg sok zene abból a kis dobozból jön.
A másik, ami miatt kíváncsi voltam a Triangle Titus EX hangjára – merthogy konkrétan ez a doboz a cikk tárgya – az az, hogy reménykedtem, végre megtalálom azt a hangdobozt, ami kis mérete és front oldali reflex nyílása miatt jó lesz majd az én 12 nm-es zenehallgató szobámba.
Na jó, harmadik érvként felhozhatnám még, hogy valójában mindig is monitor párti voltam, többnyire pontosabb, feszesebb hangjuk, szebb sztereó terük többet ér számomra, mint a nagyobb (álló) dobozok  (általában) bőségesebben mért basszusa.

Szóval rendkívül örültem, amikor adódott a lehetőség – bár akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz életem talán legfurcsább tesztje. Persze ezt a beszámolót megírhattam volna úgy is, hogy a kalandos részeket megtartom magamnak, de végül úgy döntöttem, a hitelesség – és talán némi tanulság – okán elmesélek mindent úgy, ahogyan történt. Aki nem szeretné előre tudni a meccs végeredményét, az gyorsan ugorjon a következő bekezdésre, de aki nem bírja az izgalmakat, annak már most elárulom: a történet happy end-del zárul – no, de akkor innen haladjunk szépen sorjában!

Az első furcsaság a történetben, hogy a tesztelt hangdobozokat ezúttal nem a Trangle magyarországi forgalmazója, az Audio Vision Tuning bocsátotta rendelkezésre, merthogy ők ezt modellt nem tartják raktáron. Ennek roppant egyszerű oka van: a vásárlók nem keresik. Valahogy nálunk az terjedt el, hogy Triangle-ból a nagy a jó, de lehet hogy egyszerűen csak arról van szó, amit egy másik nagyon kedves kereskedő barátunk, Ákos („mellesleg” az Epos dobozok hazai forgalmazója) szokott mondani: az emberek azt szeretik, ha a pénzükért jó sok száraz fát kapnak. Szóval ha valaki – akár a jelen beszámoló után – úgy dönt, hogy szeretne egy ilyen dobozt, azt  itthon most csak megrendelésre kaphatja meg, igaz nem kell sokat várnia, mert a bécsi konszignációs raktárból néhány munkanap alatt ideér az áru. A kereskedőn biztosan nem fog múlni, rendkívül segítőkészek: ennek bizonyítására ha már dobozt nem, de egy erősítőt azonnal a rendelkezésünkre bocsátottak. A „francia kapcsolat” jegyében az új Micromega család legkisebb tagját, az i60-ast hozhattam el. Ez árban, minőségben, kategóriában tökéletesen illik a Titus-hoz, ráadásul egy korábbi Audioland teszten a hozzátartozó CD játszóval együtt igencsak jól szerepelt. Hogy azután a camembert sajt és az oszriga – csak azért mert mindkettő kedvelt francia ínyencség – mennyire alkotnak egységes „ízharmóniát” , hamarosan ki fog derülni!
A dobozokat így végül egy kedves ismerős bocsátotta rendelkezésünkre, lemondva ezzel néhány napra az otthoni zenehallgatásról. Még szerencse, hogy egy üzleti út amúgy is vidékre szólította, mert közben az élet a kelleténél jobban kezdett zajlani körülöttem is, ezért szegény a dobozait csak pár nap késéssel kapta vissza – ezúton nagy-nagy hála Neki a kedves felajánlásért és a türelméért!

A Triangle manapság ismert és elismert márkanév, az ember azt gondolná hasonlóan patinás gyártó, mint az ismert angol, amerikai (vagy egyes mára sajnálatosan eltűnt vagy még sajnálatosabban átalakult) német nevek. Jómagam is meg voltam győződve róla, hogy a cég története biztosan valamikor a múlt század elejére nyúlik vissza, és a cég múzeumában fényesre politúrozott soklámpás rádiók, esetleg a rádió- és filmstúdiókat kiszolgáló hatalmas masztodonok várják a látogatókat – ezzel szemben meglepődve olvastam, hogy a céget csak 1980-ban hozta létre egy épp csak a kamaszkorán túllépett fiatalember, bizonyos Renaud de Vergnette. A sztorija egy különc franciagyar életének és a magukat a semmiből felküzdő amerikai „Self Made Man” –ek történetének különös keveréke. Adott egy kamasz srác, aki megszállottja a hifizésnek, és elkeseredik azon, hogy hiába öli minden zsebpénzét a készülékek cserélgetésébe, sehogy sem talál rá a számára áhított hangzásra, különösen a hangdobozokkal elégedetlen. (Itt most kicsit visszagondoltam a saját kamaszkoromra – sajnos én sem találtam meg akkoriban a Ramovill kínálatában a nekem igazán tetsző és a zsebpénzemmel is összhangban álló hangzásvilágot, tehát ebben az értelemben rokon lelkek is lehetnénk! Hogy miért nem alapítottam egy hangszórógyárat – magam sem értem, úgyhogy ezt a vonalat hagyjuk is….)
Vergnette tehát alapított egy gyárat, és nagyon tudatosan meg is határozta, mit vár el egy jó hangdoboztól: természetes hangzás, nagy dinamika, jó hatásfok, kiegyenlített középtartomány.
gyarA hangszórók kiválasztása előtt végigjárt egy sor nagy gyártó céget, kísérletezett többféle anyaggal, míg végül a papírmembrán mellett tette le a voksát. Azt is eldöntötte, hogy a termékeit a hangszóróktól a keresztváltón át a dobozokig maga fogja gyártani – ehhez a koncepcióhoz a mai napig tartja magát a cég, csak az alapanyagokat vásárolják mástól, és nem is igen adnak el másnak az általuk gyártott alkatrészekből – különösen hangszórókat nem. Ahol lehet, a mai napig ragaszkodnak a kézi munkához. Mivel Vergnette maga nem rendelkezett és ma sem rendelkezik mérnöki képzettséggel, így ezt természetesen úgy tudta megvalósítani, hogy kiváló és elkötelezett csapatot épített maga köré. Gyára ma is egy Párizstól észak-keletre található kicsiny településen, Soisson mellett, a 2400 lakosú Villeneuve-Saint-Germain-ben működik – érdemes a cég honlapján megnézni a fotókat, milyen színvonalon és körülmények között…. Eközben Vergnette maga továbbra is megmaradt különcnek, a „legendárium” szerint sem internetet sem mobilt nem használ,  szintén Soisson környékén egy alig 100 lakosú aprócska településen él, és köszöni jól van!

De most aztán elő a dobozokkal!

Klasszikus bookshelf azaz könyvespolc monitor (bár talán stílusosabb lenne ezúttal étagére-nek nevezni): 320mm magas, 190mm széles és 300mm mély. Kivitele kifejezetten igényes, MDF-ből készült, előlapja íves, szürke színű, a többi oldal furnérozott. Súlya darabonként 6,5 kg – ebben a méretben már ez sem kevés, stabil megépítést sejtet. A dobozok kétféle színben készülnek: fekete és „konyak” (na ja, hisz francia!) ami valójában közepesen sötét tónusú cseresznye árnyalat – a kölcsönkapott példány is ilyen színű volt, nekem speciel nagyon bejött a színe. Basszreflex doboz, a reflexnyílás az előlapon, a két hangszóró között, azok középvonalától kissé balra helyezkedik el. A nyílások a két dobozon nem szimmetrikusak, azaz nincs a páron belül balos-jobbos példány. A dobozok hátoldalán igényes, kettős kábelezésre alkalmas csatlakozók találhatók. A névleges impedancia 8 ohm, minimálisan mért érték 3,8 ohm: nem kínozza az elektronikákat. Érzékenysége 91 dB, ami a kisdobozok közt szinte kiemelkedő, ebben a méret kategóriában a legtöbb doboz úgy 83-86 dB környéki hangnyomást vállal be. Nem véletlen, hogy a Triangle-okat előszeretettel párosítják csöves elektronikákkal. Ha hihetünk a gyártónak, akkor még ennél is meglepőbb a frekvenciamenet: +-3 dB ingadozás mellett 55Hz-20kHz, hmmm…. No ezt majd megfüleljük!
A doboz egyébként elődjéhez, a Titus ES-hez képest nem „ráncfelvarrott” változat, hanem teljesen új konstrukció (azt már nem is mondom, hogy az én 20 évvel ezelőtti Comete-emmel köszönő viszonyban sincs, holott elvben egy sorozatba tartoznak.)
Igaz is, a Titus az Esprit széria része, elvben a márka legkisebb és legolcsóbb doboza, már a klasszikus felépítésű dobozok között, mert ugyanezen sorozatban található még egy Heyda EX nevű falra akasztható modell, de azt már a házimozi rajongóknak szánták, csakúgy mint a Galaxy szériát. Az Esprit család felett a Genése következik, míg a csúcsot a Magellan SW sorozat képviseli.
A Magellan felemlegetése ezúttal egyáltalában nem véletlen: a Triangle új dobozainak hangszórói mind az úgy nevezett „Magellan-project” nevű fejlesztési program termékei.
titusKülönösen izgalmas a TZ2500 sorozatjelű magas sugárzó, mely a Magellan TZ2900-asának „kistestvére”, és amelyet mind az Esprit mind a Genése sorozat valamennyi doboza megkapott. Ez egy rendkívül látványos, tölcséres kivitelű titánium dóm sugárzó, melynek belsejében egy 50 mm átmérőjű nyitott neodímium gyűrű „dolgozik”. Az alumínium tölcsér közepére a dóm elé egy fém tüskét szereltek, melynek köszönhetően – a gyári leírás szerint - a sztereó tér sokkal szélesebbé, kevésbé irányítottá válik, azaz a tökéletes színpadkép nemcsak az egyetlen ideális üléspozícióból élvezhető – no ezt is megfüleljük majd. A mély/közép sugárzó 130 mm-es, típusa T13EF84MR1. Ez is új fejlesztés, membránja kettős felfüggesztésű, speciális cellulóz szálakból készített papír, a membránszél latex erősítésű szövet. Az előlapot négy masszív kivitelű fém csövecske tartja – ez biztosan nem fog a kezünkben maradni.

. . .  és akkor most zenélünk egy jót, gondoltam én . . .

Nálam itthon jelenleg – ahogy mondani szokták „ok miatt” –  low cost rendszer működik, amiből a meghallgatáshoz egy HarmanKardon régi ProLogic erősítőt, és egy SPC és OFC szálakból és tömör OFC huzalból sodrott, 2 * 2,75 mm2 keresztmetszetű olcsó Neotech kábelt fogtam be, valamint a már sokszor bevált háromeres DNM Rainbow hangszórókábelt.
A dobozt gyári Epos ST21 állványra raktam BluTac gyurmával rögzítve, ami a Triangle-hez hasonló méretű Epos dobozokhoz készült.
A zenét szokás szerint PC (laptop) szolgáltatta, Foobar 2000 v1.0.1 + ASIO szoftverrel, ESI u24 hangkártyán keresztül, a zenék Foobarral FLAC-ben rippelve.

Ezúttal kevesebb zeneanyagot használtam, ezért tételesen sorolom:
Mark Knopfler: Wag The Dog
Holly Cole: Blame It On My Youth
Goran Bregovic: Tales And Songs ….
Fatima Spar: Zirzop
Szabó Gábor: 1969
Eddy Louiss/M.Petrucciani: Conférence de Presse
Uriah Heep: Salisbury
Madeleine Peyroux: Half The Perfect World
Budapest Bár: Vol.1
Grieg: Peer Gynt (EMI)
Brahms: Magyar táncok (Hungaroton)

A lemezek közt van ami jól szól, és van ami nem: de hát ez az otthoni lemezgyűjtemények nagy részére ugyanígy igaz, tehát ha azt akarom modellezni, mennyire „all rounderek” a dobozok, akkor jobbnak tartom a zenékre és nem a lemezek minőségére koncentrálni. Csak halkan jegyzem meg, mert tudom sokan nem osztják ebbéli véleményemet, de jómagam a tesztlemezeket és a speciál-kiadványokat nem nagyon kedvelem. Látszólag jól megdolgoztatni, de valójában inkább eladni akarják velük a hangdobozokat, így sokszor még a gyengébbekből is kihozzák a maximumot, ezzel inkább becsapnak – bár az eredmény gyakran lenyűgöző, ezt elismerem.

Lustaság fél egészség, a türelmetlenség meg a barátja: ahogy hazaértem, a legegyszerűbb megoldást választva rákötöttem a Triangle-ot a Neotech-kel a HK-ra. Járatni nem kellett, hisz nem bolti új dobozról van szó – tehát mehet a zene.
Az rögtön kiderült, hogy az öreg HK ugyan „low cost” de nem „low fidelity” – ezeket az első szériás házimozikat még a régi 6000-es szériából építették át, sztereóban úgy is szólnak, mint azok, vagyis még a klasszikus amerikai ízlésnek megfelelően, kicsit nyomulósan, dögösen, nagy „tüdővel”. Később derült ki, hogy a dobozok gazdája is HK-val hallgat otthon zenét – kicsi a világ.

Az első benyomás: élet, lendület, van „boogie-faktor”. Nagyon nem erre a hangra emlékeztem a Comete kapcsán: az nagyon precízen, de kicsit hűvösen zenélt, ennyi basszusa biztosan nem volt, bár meghajtva annak is megjött az ereje. Jó, de valami akkor sem stimmel… Én a vastag sodrott kábelre tippeltem, no meg a dobozok is talán túl közel vannak a falhoz. Mivel első reflexes, úgy gondoltam, megkockáztatom 20 centire rátolni a falra. Viszont érdekes, hogy túlzottnak tűnő basszus ellenére sem zengett/döngött be a szoba. Ami még feltűnt, hogy kis hangerőn is nagyon szépen, részletezően szól. Bregovic rezesei nyomják rendesen, Knopfler gitárja is úgy peng, ahogy kell, a Peer Gynt nagyzenekari tuttija megrázza az egész szobát. De valami akkor sem stimmel, megkockáztatok egy csúnya szót: loudness-es, attól annyira behízelgő az egész.

No de sebaj, végül is nem ezzel a rendszerrel akartam én hallgatni, azért van itt a Micromega.
HK ki, Neotech félre, Micromega, DNM beköt.
Telefon megszólal.
Üzlet.
Rossz hír.
Több is, együtt már sok.
Intézni kell, gyorsan, többfelé.
A zenét azért elindítom, de az agyam nem ott jár. Bármit elindítok, nem tetszik. Lapos, unalmas, eltűnt a bugi. A basszus még mindig sok, de elfogyott körülötte a levegő, a vidámság, a játékosság.
Vagy lehet hogy inkább belőlem? Lehet. Sőt, biztos!
Bakai Gabi, aki már hallgatta otthon ezt a dobozt, és szerette, lelkesen hív: na hogy tetszik? Szegényt lerohanom. Mondok az egész rendszerről egy csomó olyan dolgot, amiről Ő biztosan tudja hogy nem lehet igaz, legalább is abban a formában nem. Később felhívom, elnézést kérek a keserű kirohanásomért, elmondom az okát – megérti, békén hagy. Megállapodunk, hogy alszom egyet, azután elmegyek „tűzoltani” és utána beszélünk.
Hogy mindezeket miért mondtam el? Elsősorban azért, mert amikor zenehallgatásról, pláne olyangyar koncentrált zenehallgatásról van szó, mint egy készülék teszt, hajlamosak vagyunk alábecsülni az emberi tényezőt. Mert mi történt volna, ha egyszerűen „csak” rossz kedvem van? Nos, valószínűleg ugyanígy nem tetszett volna a hangzás, csakhogy akkor nem magamban kerestem volna a bajt, hanem ráfogom a „motyóra” . Nagy tanulság tehát, a rendszer utolsó láncszeme maga a zenehallgató ember, és mivel az egész dolog lényegében érte van, a pillanatnyi hangulata nagyon is komoly befolyásoló tényező. Tévedés ne essék, az ellenkező véglet valószínűleg ugyanilyen félrevezető: feldobódva, eufórikus hangulatban valószínűleg akkor is „bugi van” – ha történetesen nincs…. Mindez pedig például egy új rendszer vásárlásakor nagyon félre tud vezetni, az meg sokba kerülhet. Legyen a példám elgondolkodtató, akit untattam vele, attól elnézést kérek!

Felhők mögül a Nap . . .

Elmentem tűzoltani, meg aludtam is rá vagy kettőt, ezért folytatni tudtam a tesztet.
Így aztán higgadtan, nyugodtan megállapíthattam, hogy a rendszer – tényleg nem szól jól….
Telefon újra, de mostmár együtt tanakodás. Basszustöbblet. Lapos, kicsit unalmas hangzás. Szűk sztereó tér. A finomság, a részletesség ott van, azt is hallani, hogy ez így együtt egy nívós belépő rendszer, de azt is, hogy sokkal több van benne.
Most a „szomorú” zenék szólnak jól, a „lány gitárral” , meg a Luiss-Petrucciani lemez hallgatós bárzenés részei, azok is csak kis hangerővel.
Az első tipp: túl közel a fal, azért nincs levegő és sztereó.
Nosza, előrehúzom az állványokat, el a faltól jó méternyire. A látvány vicces, mert így a dobozok szinte a szoba közepén állnak. Egy nagyjából 2x2x2m-es egyenlő oldalú háromszöget alkotunk, én és a két doboz – ha már egyszer Triangle! Persze kénytelen vagyok a dobozokat beforgatni magam felé, így egyfajta „stúdiós” felállás alakul ki.
De a változás igen jelentős! Megjön a levegősség, kinyílik a tér. A sztereó nagyon jó, a színpadkép széles és mély. A finom részletezettséggel eddig sem volt baj, de valahogy most jobban érvényesül. És előjön még valami: meggyőződöm róla, hogy az a linearitás, amiről fentebb már írtam, valóban létezik.  A basszus nem telepszik rá a zenére, ezt már jó hallgatni.
Bregovic cigánybandája újra lendületesen zenél, a Budapest Bár cimbalomszólói is úgy pengenek ahogyan kell. Szabó Gábor muzsikájába belefeledkezem, azt veszem észre hogy lement az egész (OK, nem hosszú, alig több fél óránál, de akkor is…)
Viszont a rockzene még mindig lagymatag kicsit, ha felhangosítom, akkor sem ragad magával, nem jön meg a zúzás. Bepróbálok más rockzenéket is, de a hatás ugyanaz. Már sokkal jobb mint az induló állapot, már csak egy kis fényesség hiányzik belőle.
Újabb telefon, újabb tipp:
Próbáljam úgy bekötni, hogy a hangszórókábel ne az alsó két csatlakozóhoz legyen bekötve, mint eddig, hanem a felsőkhöz.
A hatás most sem marad el, érezhetően több lesz a magas hang, ettől a hangzás ismét csilingelőbbé válik. Holly Cole lemezén az egyik szám elején szabad kézzel csapkodják, zengetik a zongora húrjait: szinte felkapom a fejem, annyira életszerű. Az énekhangok nagyon szépek, a Petrucciani lemezen (amit egy bárban vettek fel) kedvem volna rászólni a közönségre, hogy ne csörögjenek annyit a tányérokkal és a poharakkal.
Igen, ez már emlékeztet a régi Triangle-omra, csak egy annál sokkal korszerűbb, kifinomultabb hangzás, több részlettel és jobb sávszélekkel. Próbálkozom emelni a hangerőt – ezt azért nem nagyon szereti, a dübörgés nem az ő világa, hiába no: egy könnyed franciával van dolgunk. Sőt igazából kettővel, hisz a Micromega is francia.
Akkor tehát jó a camembert és az osztriga együtt?
Már mondanám, hogy igen, de sajnos még mindig van a hangzásban egy kis visszafogottság, unalomnak már nem nevezném, inkább azt mondanám: túlságosan nyugodt.
Hajlamos lennék elfogadni ezt az állapotot, és örvendezni azon, hogy mennyire sokáig hallgatható a rendszer, csakhogy ezt az erősítőt korábban már hallottam szólni a forgalmazónál, mégpedig nagy álló Triangle-okkal, így tudom, hogy többre képes.
Telefon újra:
Elképzelhető, hogy a DNM kábel lesz a felelős a visszafogottságért.

Tehát bekötöm a helyére a Neotech-et.
Az eredmény dús basszus, kissé elkent „zsíros” megszólalás, de több élet és vidámság. Most jöhetne még a HK+DNM ellenpróba, de erre nincs szükség.
Egyrészt azért, mert immáron biztos, hogy a dobozhoz nem illik a DNM, másrészt Gábor azt javasolja, hogy ne itthon kísérletezzek tovább, hanem hallgassuk meg nála a dobozokat, az Ő rendszerén, teljesen más láncban teljesen más kábellel.

Így azután szépen összecsomagolom a dobozokat és az erősítőt, magamhoz veszem a tesztlemezeimet, és másnap kora délelőtt becsöngetek Gáborékhoz….


Ha kicsi a tét, kedvem sötét!

…. mondta Terence Hill az És megint dühbe jövünk!  című örökbecsű opus ezerszer látott pókeres jelenetében.
Hááát, ami a készülékekekt illeti, Gábornál alaposan megemeltük a tétet!
A forrást egy Proceed CDP CD játszó adta, Harman/Kardon Citation twenty-one elő- és First Watt J2. végerősítőn keresztül hajtva meg a dobozokat.
A rendszerben minden kábel Siltech, a dobozkák pedig két masszív tömör fa szekrénykére kerültek.
A szoba alapterülete közel 20 nm, a dobozok távolsága a hátsó- és az oldalfalaktól is nagyjából 1,5-1,5 m, a belmagasság is nagyobb volt mint nálam – levegőből ezúttal már nem volt hiány.
Mintha nem is ugyanaz a doboz lett volna, amit én addig hallottam.
Ami leginkább feltűnt, hogy a basszus kevesebb lett, ugyanakkor lényegesebben mélyebbre ment.
A sávszélek ezúttal olyannyira kitolódtak, ahogy nálam egyik készülékkel sem. A kis doboz játszi könnyedséggel megtöltötte zenével a szobát. Zavaró kiemelésnek vagy hiánynak nyoma sem volt, bár én úgy vettem észre, a nagy hangerőt itt sem szerette annyira.
Ennek ellenére ha kellett, meg tudott vadulni rendesen, de ilyenkor is mindig megőrzött valamit abból a bájból, amit immár a dobozok sajátjának tudok be.
 
A részletek tolmácsolásával nálam sem volt probléma, az hogy mégis újabb részletek kerültek elő a lemezekről, az ezúttal valószínűleg a kitűnő CD játékosnak meg a komoly erősítőnek volt köszönhető.
Pillanatokon belül elkezdtünk „lemezezni” , amikor pedig Fatima Spar „Egyptian Ella”-ja megszólalt,  onnantól kezdve Gábort egészen konkrétan semmiféle teszt nem érdekelte, egyszerűen csak élvezte a zenét.. Kell ennél több?


Quod erat demonstrandum
Aki idáig eljutott, az olvasásban, az valószínűleg egyetért abban, hogy nem mindennapi tesztelésen vagyunk túl.
Ezt a pár hangdobozt, a Triangle Titus EX-et úgy kaptam meg, hogy figyelemre méltó doboz – noha prejudikálni nemcsak a bíróságon nem illik, de tesztelések előtt sem.
Az Élet (így nagybetűvel) a tesztidőszak alatt minden gonoszságot bevetett, hogy ezt ne sikerüljön kihallanom belőle, de végül csak győzött az igazság.
titusEz a doboz bátran ajánlható mindazoknak, akik nagyjából 12-25 nm közötti térbe keresnek egy nagyon finom hangú, részletező, nívós monitort. Nem árt, ha a hátsó falaktól legalább 30-50 cm-re el tudják őket húzni. A többi már csak a többi komponensen múlik: nálam a hangfalkábel nyomta rá erőteljesen a karakterét a rendszerre, amit kezdetben a doboznak tulajdonítottam, mert bár a Titus EX alapvetően egy finom hangú készülék, de van olyan neutrális, továbbá kiemelkedő képességű a felbontás és a dinamika terén, hogy igencsak megmutatja a rendszer többi elemének karakterét is.
Bebizonyosodott az is, hogy a manufaktúrális munka, a minőségi anyagok és a komoly műszaki tartalom igényességgel párosítva igen nívós produktumot eredményeznek.

A finom, könnyed zene barátainak feltétlenül ajánlom, különösen akkor, ha kedvelik a diszkrét esti zenehallgatást – zúzós rockerek, házibuli fanok talán ezúttal másfelé keresgéljenek.

Sajnos számomra – és sokan mások számára - nem most van a hifi vásárlás időszaka, de jobb időkre a Titus nálam feltétlenül ott van az esélyesek között, és javaslom ezt a tippet mások számára is megjegyezni!
A jelenlegi listaára 600 Euró, ami a lehetséges versenytársak között az egyik legjobb ajánlattá teszi!

Már csak arra vagyok kíváncsi, mire képes egy jó csöves erősítővel!

Forgalmazó: Audio Vision Tuning

2010.05.20.

Copyright © 2017 Audioland. Minden jog fenntartva.