Analóg hanglemezek és hangszedők karbantartása

Írta: Puskás János

Szögezzük le rögtön az elején: amikor sok utánajárást, meghallgatást követően eldöntöttük, hogy milyen lemezjátszó-hangszedő-fonó összeállítás varázsol  el minket szobánkban nap mint nap, majd megvesszük ezeket, miután a lemezjátszónk szakszerű (!) installálása megtörtént, csak akkor nincs a vinylek meghallgatása kapcsán több dolgunk, csak akkor hallgathatjuk az örökkévalóságig lemezeinket, amennyiben
- por- és szennyeződésmentes helyen lakunk,
- nem tudjuk, illetve felelőtlenül nem veszünk tudomást arról, hogy van még dolgunk…

Bármennyire is vigyázunk a tisztaságra, a por bizony kemény ellenfél: valahogy sohasem fogy el, mindig jelen van. Hiába a legmodernebb nedves porszívó vagy a hepa filter - ezekkel csak csökkentjük a jelenlétüket, de a kiirtásuk csupán rózsaszínű ábránd lehet. Pedig ha jelen vannak, akkor a sztatikusan feltöltött anyagokat szívesen látogatják ezek a kis kedves porcicák.
Egy szó mint száz,  ezen iromány elolvasása után az a rendes, jóérzésű zenekedvelő hifista megteszi azt a pluszt, aminek szükségességéről eddig esetleg nem volt tudomása, és amit kedvencei megkívánnak azon szent cél érdekében, amit mi csak elégedett hátradőlésként szoktunk említeni.
Nem lehet ez nyűg, kedves bajtársaim, sőt: ettől válik személyesebbé, közvetlenebbé a kapcsolatunk kedvelt lemezpörgetőnkkel - lemezeinkkel, ellentétben mondjuk egy CD-játszóval, amit beköthetünk és hallgathatunk amíg működik.
Az analóg hang bizony nem a léhűtőknek való, ezt el kell ismerni. De van ebben az egész ceremóniában valami, amitől a kapcsolat a felhasználó és a gép között bensőséges lesz, a mozdulatok szertartásokká válnak, és hozzátartoznak a zenehallgatás öröméhez.
Több okból is tesszük ezeket: szeretjük féltett rendszerünk elemeit, illetve jótékony hatással van a visszajátszás eredményére; igen, szebben szól, és kevésbé „pattog” a lejátszott felvétel.
Miután ezeket a sorokat elolvasta, talán már kezd a kedve elmenni az egésztől, pedig ezek azért nem olyan nagy terhek, amelyektől meg kellene ijednünk.
Akinek virága van, locsolja, akinek kutyája, eteti azt. Akinek se kutyája, se macskája, se párja, csak egy szürke szobája van esetleg művirágokkal, az meg valószínűleg nem vesz analógot. Remélem.
Szóval visszatérve a szennyeződésekre. Ezeket el kell valahogy távolítani, sem az élvezetnek, sem a berendezésünknek nem használnak, el velük!
Rengeteg megoldás van a tisztogatásokra, ezekből csak a leghétköznapibbakról és legegyszerűbbekről írnék, melyek bárki számára elérhetők. Sokan profik ebben a témában, valószínűleg semmi újat nem mondok az alábbi sorokkal. De azért ők is továbbhaladhatnak, hátrányukra remélem nem válik ez a pár információ.
Első lépés: a megelőzés. Amit az újságírók bakelitlemeznek hívnak, az a valóságban a poli-vinil-klorid és a poli-vinil-acetát kopolimerje, márkaneve Vinyl.  Amikor a tasakjából elővesszük, a két anyag súrlódása miatt sztatikusan feltöltődik, ezért a  környezetéből sok-sok apró porszemcsét vonz magához. Ezek bizony lehetnek fémből is, amelyek bizony keményebbek a PVC-nél, ezáltal tisztítás nélkül használat esetén bizony sérülékeny lemezeink károsodását okozhatják.
A megoldás egyszerű: a lemezboltokban is kapható antisztatikus tasakokban tároljuk hanghordozóinkat.

És most térjünk rá a konkrét tisztítási eljárásokra.
A legelterjedtebb, legismertebb: a szénszálas kefe. Mint a képen is látható, ez egy elemi szénszálak sokaságából álló duplasoros kefe, amellyel a lejátszás előtt, a már forgó lemez felületét tisztíthatjuk meg. Kezelése: a  kefét saját súlyánál alig egy kevéssel nagyobb erővel nyomjuk a hanglemez felületére kb.” 10 óránál” úgy, hogy a hanglemez felének barázdáit egy az egyben tisztítani tudja. Majd egy egyszerű, laza karmozdulattal lassan húzzuk magunk felé eszközünket, amíg el nem hagyja teljesen a tisztítandó hanglemez felületét. Ezt kétszer háromszor végezzük el. Közben érdemes magát a kefét is megtisztítani, ebben a szénszálakat védő U alakú kis keret lesz segítségünkre. Tisztító eszközünk fémtestét megfogjuk (a szénszálakat, akárcsak a hanglemezek barázdáit, sosem szabad megérintenünk!) a műanyag kerettel pedig lehúzzuk róla a szennyeződéseket. Miután ez megtörtént, ismételjük meg a lemeztisztítást a feljebb leírt módon. A kefe szénszálai igen vékonyak és rugalmasak, alapos tisztítást végezhetünk velük úgy, hogy közben sérülékeny lemezeinket sem károsítjuk, ráadásul mint elektromos vezetők segítenek a feltöltődés eloszlatásában is.

A fenti eljárás úgynevezett száraz tisztítás, de vannak bizony nedves eljárások is. Sőt, van amit egyszerűen otthonunkban is elvégezhetünk.
Erre példa a Reson kis csomagja. Ebben egy speciális tisztító folyadékot, és egy bársonyszerű anyaggal bevont tisztító kefét találhatunk. E kettő segítségével egyszerűbb tisztításokat végezhetünk el. A két oldalú kefével egyenletesen szétoszlatjuk a folyadékot, és le is húzhatjuk a szennyeződéseket a hanglemez felületéről.
Vigyázzunk, problémás és/vagy nagy mennyiségű szennyeződést, vagy annak egy részét az esetlegesen felületes tisztítás után otthagyhatjuk a barázdákban, sőt azok mélyére is passzírozhatjuk azt az ilyen, és hasonló eljárásokkal!
Nem beszélek le róla senkit, de bizonyos odafigyelés kell hozzá, és durva, nagy mennyiségű szennyeződések elleni harcra én nem javaslom.
Arra ott vannak a nagyágyúk.
Ezek közül a legelterjedtebb talán a VPI (képünkön) lemeztisztító berendezése, de mások is gyártanak ilyen berendezést. Működése egyszerű. A tisztítandó hanglemezt egy tányérra rögzítjük, majd elindítjuk berendezést. Akár lejátszási irányba, akár ellentétesen is képes forgatni a lemezünket, közben egy motoros pumpa és kefe segítségével speciális tisztítófolyadékot terít el egyenletesen a hanglemez felületére. A folyadékot fél, vagy komoly szennyezettség esetén majd’ 1 percnyi munka után egy vákuumszivattyú távolítja el. Ezt megismételjük a vinyl másik oldalán is, és máris betehetjük a vadonatúj, lehetőleg antisztatikus(!) belső tasakjába  hanglemezünket.

A lemezek tisztítása mellett oda kell figyelnünk a hangszedő tűjének tisztaságára is. A lejátszás során mechanikailag érintkezik a hanglemez a tűvel, tehát ugyanolyan fontossággal bír mindkettő állapota - bár ez utóbbit tapasztalataim alapján többen elfelejtik. Fontosságát mi sem bizonyítja jobban annál, mint az a tény, hogy sok (és általában nem a legolcsóbb) hangszedőhöz adnak tisztító kefét.
A szennyezett  tű komoly követési pontatlanságot, ezáltal torzítást okoz, így a kapott hangminőség romlik – pedig a probléma egyszerűen orvosolható.
Amennyiben nem kaptunk a hangszedőhöz szénszálas kefét, ne keseredjünk el, kapható ilyen, sőt, olyan is van, amihez tisztítószert is csomagolnak. Amennyiben nem ilyen csomagra ruháztunk be, illetve drágának tartjuk a speciális folyadékokat, akkor tisztító folyadéknak tökéletesen megfelel a gyógyszertárakban kapható 96%-os etilalkohol [CH3CH2OH ], vagy vegyszerboltokból izopropil-alkohol [(CH3)2CHOH].
A folyadékba mártott ecsetről a felesleget le kell pergetni, és alkarunk biztos megtámasztását követően nekiláthatunk a szennyeződés eltávolításának. A hazai lemezjátszó guru (Szalai László) tanácsolta nekem, és tényleg hatásos módszer: az erősítőt ne kapcsoljuk ki, a hangerőt a szokásos hangerő felére állítsuk! Így halljuk mit „csinálunk”, ezért  mozdulataink finomabbak lesznek. A tűt mindig(!) a hanglemez haladási irányával megegyezően (hátulról előre) tisztítsuk.
Nagyon fontos az is, hogy a kefénk csak a tűhöz érjen! A tűszáron felfutó folyadék bejuthat a hangszedő test belsejébe és károsíthatja drágaságunkat!

Végül nem feledkezhetünk meg a hanglemezalátétekről sem. A filceket óvatosan kirázhatjuk vagy porszívózhatjuk, az akryl, vagy üvegtányérokat (ablak)tisztító folyadékok  segítségével, illetve nedves, szálát nem eresztő törlőkendővel is tisztíthatjuk. A tisztításhoz természetesen vegyük le a tányért a helyéről, lehetőleg ezt se érintsük kezünkkel, használjunk például cérnakesztyűt.

Ha ezeket a tanácsokat megtartjuk, akkor ezek alkalmazását mind a hangszedő, mind a lemezek meghálálják nagyszerű hangjukkal, és hosszabb élettartamukkal.